Schmid Miklós

Sport Mentáltréner

Nyomáskezelés

fociedző

Soha nem felejtem el, amikor az egyik volt kollégám egy nemzetközi cégnél, ahol dolgoztam úgy vezetett rá a meditációra, hogy leültetett a nap végén engem meg egy kolleganőmet egy-egy irodai klasszik gurulós székre és azt mondta nekünk, hogy vegyünk olyan mélyen és lassan levegőt az orrunkon keresztül, amilyen lassan csak tudunk. Miután ez megtörtént jól megdicsért minket, hogy milyen ügyesen és hosszan tudtuk a levegőt beszívni és kifújni. Ezt követően mesélt a meditációról és a hatásairól, de számomra ez akkor túlzottan ezoterikusnak tűnt, így az akkori fejemmel azt gondoltam magamban 10 évvel ezelőtt, hogy tuti félbolond a csávó. (de ettől még imádom. :D)

Aztán eltelt pár év és valahogy mégis beitta magát ez a meditáció a fejembe. Egy munkaváltásom során elég nagy nyomás alatt kezdtem el dolgozni szintén egy nemzetközi cégnél, plussz jöttek párkapcsolati nehézségek is, ezért végső elkeseredésemben jobb ötlet híján elkezdtem gyakorolni intenzívebben a meditációt. Később, amikor a pszichológusommal is elkezdtünk dolgozni belső képi munkával, ami azt jelenti, hogy egy mély relaxált állapotban történik a lelki munka, jóval jobban éreztem magam, de valahogy ez az állapot soha nem volt tartós. Megint eltel néhány év és közben vagy külső segítséggel vagy egymagam, de végeztem meditációs gyakorlatokat és azt vettem észre, hogyha tartósan és rendszeresen csinálom az sokat segít stresszes helyzetek kezelésében, nehéz döntések meghozatalában és kivitelezésében. Azóta eltelt 10 év és közben egyre divatosabb lettek a távolkeltről származó meditáció jellegű gyakorlatok. Sőt, most már a tudomány is elfogadta és bizonyította jótékony hatásait, mint például, hogy csökkenti az érzelmi stresszt, serkenti az energiát, növeli az erőt és életerőt. Ezekre nagy szükség van a sportolóknak, edzőknek, illetve minden olyan embernek, aki nagy teljesítményt szeretne kihozni magából vagy a fent említett jótékony hatásokat szeretné önmagának erősíteni. Ezért előszeretettel alkalmazok az üléseimen mindfullness (jelentése: figyelmünk tudatos irányítása) eszközöket, mint a meditáció, vizualizáció vagy egyszerű légző gyakorlatokat, aminek rendkívül jó hatásai vannak a csapatokkal való közös munka során is.

Phil Jacksont, korábban a Chicago Bullst és Los Angeles Lakerst is irányító egyik valaha volt legsikeresebb kosárlabda edzőt „Zen mesterként” tartották számon a távol-keleti hatások és a spirituális megközelítései miatt. Gyakran olyan gyakorlatokat végeztetett a játékosokkal, ami egy átlagos csapatsport edzésein nem jelenik meg. Például volt olyan, hogy teljes sötétségben edzette a játékosait, hogy erősödjenek a látáson kívüli érzékszervei a játékosainak. Rendszeres vendég volt az edzésein George Mumford az egyik legsikeresebb sport mindfullness tréner Amerikában, akivel edzések előtt vagy után csapat szinten vizualizáltak, relaxáltak.

De nincs ezzel másképp Thomas Tuchel a Bayern München jelenlegi edzője, aki szintén távol-keleti módszerekkel tölti fel az energiaraktárait.

Az edzői pálya hosszú távon kihívásokkal és nyomással teli. A gyors eredménykényszer miatt például nagyon felgyorsultak az edzőváltások. Ezt bizonyítja, hogy a 2021/22-es magyar női Nb1-es kézilabda szezonban a klubok 50%-a, a 2022/23-as magyar férfi Nb1-es labdarúgó szezonban a klubok 75%-a minimum egyszer váltott edzőt egy szezon leforgása alatt. A magyar utánpótlásban sincs hiány a magas elvárások tekintetében és a vezetői nyomás és a játékosok mindennapi motivációja mellett még a játékosok szüleivel is megkell találni a közös hangot, ami nem mindig egyszerű.

Ezért a nyomásnak a kezelése kulcsfontosságú a hosszú távú sikerhez és a fiatal labdarúgók eredményességéhez, mert ha edzőként nincsenek eszközök, amivel ezeket az érzéseket megfelelően lehet kezelni, az könnyen a családon vagy a játékosokon csattan, aminek az érzelmi megnyilvánulásai gyakran a düh majd ezt követően a lelkiismeretfurdalás, bűntudat. A mindfullness szemlélet egy olyan eszköz, ami egy edzőnek nélkülözhetetlen a hatékony nyomáskezeléshez.

A sport mindfullness gyakorlatok segíthetnek a stressz kezelésében és a tudatosság fenntartásában. Például, a légzőgyakorlatok és a meditáció segíthetnek a nyugodt és koncentrált állapot elérésében, ami javíthatja az edzések hatékonyságát és a játékosok teljesítményét.

Azt gondolom, hogy a hosszú távú siker nem csak a győzelemről szól, hanem a játékosok fejlődéséről és azokról az értékekről, amelyeket a sport által közvetíthetünk. Az önmagunk és a játékosok iránti gondoskodás és támogatás például kulcs a sikeres edzői pályafutáshoz.

Ezért arra bátorítok minden sportvezetőt, edzőt, hogy az edzések és a csapat egy olyan hely legyen a sportolók számára, ahol az egységesség, biztonság és az elfogadás dominál, ahol  mindannyian együttműködve és egymás iránti tisztelettel érik el a kitűzött célokat. Ebben segíthet a mindfullness.

Feliratkozás hírlevélre

Készítette: OpenOnline 2022