Schmid Miklós

Sport Mentáltréner

Szülő – sportoló gyerek közötti kapcsolat fejlesztése

Gyakran előfordul, hogy azzal az elakadással érkeznek hozzám, hogy a sportolót a környezete vagy ő saját magát önbizalomhiányosnak gondolja. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az önbizalmunk táptalaja az önmagunkról alkotott kép és önmagunk értékelése. Az ember önképére a szülők, illetve a közvetlen környezete van a legnagyobb hatással. Ebből kiindulva nagy szerepe van annak, hogy ebben a közegben építő hatással legyünk egymásra. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Sportoló gyerek szüleinek:

  • A szakmai értékelés, az eredményesség kiértékelése az edző dolga. Ha már rábíztad a gyerekedet az edzőre, bízd rá az értkelést is. Legyél ott a háttérben stabil oszlopként, aki eredményességtől függetlenül szereti és támogatja gyermekét. Ez biztosítja felnőttkorára az egészséges önbecsülés kialakulását. (ez nem azt jelenti, hogy csak pozitív visszajelzést adhattok)
  • Ne jelezd direktben vissza a gyerekednek, hogy önbizalomhiányos, még ha jó szándékkal teszed is ezt, mert az egy jó nagy lökést adhat a lejtőn lefelé neki, hiszen így már nem csak ő maga, hanem a környezete is ezt erősíti benne, megoldáshoz viszont nem vezet. Ha szeretnél beszélni vele erről a témáról, kérdezz, érdeklődj az érzései, élményei felől és idővel lehet, hogy megosztja veled. Abból fogtok tudni építkezni.

Marcinak nem ment a focimeccsen jól a játék és még ki is kaptak 2:1-re. Marci mérges a csapattársaira és az edzőre is. Mindenkit hibásnak lát, saját magát leszámítva.

Önbizalom csökkentő beszélgetés: Marci, alig futottál és megint nem rúgtál egy gólt sem és ráadásul másban keresed a hibát. Ezért nem érdemes csinálni! Így nem foglak edzésre hordani és egy halom időt, pénzt elpazarolni rád!

Építő beszélgetés: véleményem szerint érdemes vagy kivárni, hogy Marci akarjon beszélgetni a mérkőzésről, vagy, ha meg szeretnénk törni a csendet, akkor teljesen más, könnyed témát szóba hozni. Induljunk ki abból, hogy Marcinak van kedve beszélgetni.

Példa kérdés: Hogy érezted magad a pályán? A lényege a beszélgetésnek az információgyűjtés, a benne lévő érzések, gondolatok megértése, és azok megbeszélése és ne a minősítése legyen.

Ma egy eredményorientált társadalomban élünk, ahol az embereket sok esetben a különböző tevékenységekben végzett készségeik alapján ítélik meg. Ennek az üzenete gyakran az, hogy akkor lehetsz jó, megbecsült és tiszteletre méltó ember, ha sikeresen végzed a dolgaidat.

Fontos tudatosítani magunknak, illetve gyerekeinknek, hogy az emberi érték nem mérhető teljesítménnyel, vagy bármi más egyéb önkényes méréssel. Valójában azok vagyunk, akik vagyunk és nem azok, akik egy adott pillanatban jól vagy rosszul teljesítenek. Egy focimeccs eredménye jelezheti, hogy mennyire jól teljesítettem, vagy mennyire igyekeztem, de ez nem határoz meg engem, és nem ad okot arra, hogy többnek vagy kevesebbnek ítéljenek meg.

Feliratkozás hírlevélre

Készítette: OpenOnline 2022